Letter - HU

Kedves állampolgár,

Már sok idő eltelt azóta, hogy utoljára beszéltünk. Azt hiszem, itt az ideje, hogy újra kapcsolatba lépjünk.

Tudom, hogy az elmúlt évek kihívásokkal teliek voltak. Sok minden megváltozott, mióta a család újraegyesült és tovább bővült. Majdnem leégett a ház is – kétszer valójában - de aztán vér és veríték árán újjá építettük. Ledöntöttünk egy falat, amelynek egyetlen célja a félelem keltés volt. Megteremtettük annak a lehetőségét, hogy szabadon járhassunk-kelhessünk, dolgozhassunk vagy tanulhassunk - vagy akár üdülni is elmehessünk.

Annyi minden megváltozott a kezdeti időkhöz képest. Ma már mondhatjuk, hogy egy igazi család lettünk. Nagyszerű dolgokat vittünk végbe. A munkánk, az életszínvonalunk, ahogy másokhoz viszonyulunk – ezekre mind igazán büszkék lehetünk. Egészségesebbek vagyunk, mint valaha. A kulturális gazdagságunkat és sokszínűségünket irigylik szerte a nagyvilágban. (Láttad már a kigyozó sorokat?)

De nem fordulhatunk csak a múlt felé vagy ragadhatunk a jelenben.

Ez az lényege a levelemnek, ezért írom neked. Ha meg akarjuk találni a kiutat ebből a bizonytalan időszakból, meg kell, hogy találjuk a módját a jövőnk formálásának.

Néha úgy tűnhetett, mintha csak én beszéltem volna. Biztosíthatlak arról, hogy mindig igyekeztem a legjobbat nyújtani neked, illetve nekünk. Próbálatam az otthonunkat egy biztonságot és kényelmet adó hellyé tenni. De mindeközben talán túlságosan is elmerültem a saját világomban, saját ügyeimben – a ház bővíteseben, aggódva a számlák és az újonnan érkezők miatt.
Emlékszel, hogy egyszer elmagyaráztad, hogy ennek a kapcsolatnak, hogyan is kéne jól működnie? Nos, most kíterítem a kártyáimat. Elmondom, hogyan is akarlak meggyőzni.

Először is, tisztázzuk mégegyszer a házi rendet, amelyben megállapodtunk, és amely ugyanúgy vonatkozik mi ránk mint az újonnan érkezőkre. Ezalatt a fedél alatt, minden ember méltóságát tiszteletben kell tartani - pont. Eggyetértünk abban, hogy meg kell adnunk egymásnak a szabadságot, hogy lehessen különböző meggyöződésünk és lehessen erről szabadon véleményünk is, mindaddig, amíg ezzel nem sértjük közösségünk tagjait. Nem volt mindig könnyű ezeket a szabályokat betartani és betartatni, de mindketten tudjuk, hogy micsoda fontosak is ezek az értékek. A bizalom kerdése - elengedhetetlen. Ebben mindenkinek részt kell vennie. A megállapodásunk mindezeket magába foglalja. (Ez is egy olyan dolog, ami miatt emberek szerte a világon irigyelnek bennünket, ez tény). Azokat, akik nem tartják ezt be, nem szívesen látjuk a házunkban.

Megértem, ha úgy érzed, hogy nem te voltál mindig a figyelem középpontjában. De biztosíthatlak, hogy ez nem így van, mert mindigis te voltál! Keményen megdolgoztam, hogy nyitva tartsam a boltokat - és a polcok mindig tele legyenek.
Keményen megdolgoztam annak érdekében, hogy a környezetünkben garantáljam a biztonságot és, hogy a családokat egyben tartsam.

Most arról is kell beszélnünk, ami miatt mindannyian annyira aggódunk - a biztonságunk. Különösen azután, hogy annyi szörnyű dolgot láttunk számos helyen. Azon dolgozunk, hogy megerősítsük határainkat, és kifeljesszünk egy hi-tech terrorellenes rendszert, amely segít összegyüjteni minden információt, amire szükségünk lehet. Azon dolgozunk, hogy egyesítsük fegyveres erőinket a jó cél érdekében.

De a biztonságnak, a lehetőségekről is szólnia kell, a lehetőségekről amik elöbbre visznek minket. Már elinditottuk számos ígeretes ötlet megvalósítását, amely a munkahelyteremtést tűzi ki célul, különösen a fiataltabb korosztályok számára, illetve amely a megfelelő gyakorlat megszerzésére irányul. Ez vonatkozik a műhelyekre és laboratoriumokra, az üzlethelyiségekre és építkezésekre eggyaránt. Azon dolgozunk, hogy mindenki számára biztosithassuk a lehetőséget a boldogulásra.

A világ felgyorsult. Ahova korábban eladtuk termékeinket mára ott azokra nincs többé igény, mert előállítják saját maguk. Új utakat kell talánunk, hatékonynak és naprakésznek kell lennünk, hogy biztositsuk mindannyiunk boldogulását. Együtt erőssek lehetünk. Kreatívabbak lehetünk. A világtól nem kell félnünk. Dolgozzunk ki közösen egy új globális stratégiát, hogy továbbra is az élen járhassunk.

Legyünk kreatívak, dolgozzunk együtt - akár robotokkal is – talán majd ezen képességekre is szükségük lesz az embereknek. (Az értékeket is meg kell tanulni – gondolok itt a "házirendre"!).

Ki kell találnunk, hogyan tegyük fel a jó kérdéseket, hogyan gondolkozzunk haladók módjárá. (Ez nem csak gyerekek igaz!).
A legjobb tudásom szerint megpróbáltam összefoglalni ebben a levélben neked, hogy az én olvasatomban, hogyan is állnak a dolgok. Van itt pár dolog amit szeretnék megígérni: fel fogom venni a telefont amikor felhívsz; és nem fogok többet ígerni, mint amit meg is tudok tartani (tartsd észben; ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, valószínűleg nem az).

Remélem ezzel a levélel sikerrel jartám a bizalmad elnyeréseben. Szeretnék majd hallani felőled.


Be the first to comment

Please check your e-mail for a link to activate your account.

We use cookies on this site to enhance your user experience. By clicking any link on this page you are giving your consent for us to set cookies. To find out more read our Privacy Policy.